Semmi extra. Tegnap nagyon nem volt erőm tanulni. Ültem az anyag felett és nem akart megragadni bennem semmi. Hiába olvastam, az agyam nem akarta befogadni a töménytelen mennyiségű anyagot.
Ma mondta a tanárunk Éva, hogy az osztály egy részével óra után, délután bent maradunk a teremben és átvesszük az eddigieket és megbeszéljük, hogy mi nem megy, min kéne változtatni, stb.
Bevezetett egy új rendszert, mert mindig késtek az emberek a szünetről, ahányan nem érnek vissza a terembe a szünet végére, annyiszor 5 perccel tovább maradunk a suliban. Egy szünet alatt összegyűjtöttünk 40 perc plusz "teremben maradást"! :)
Nagyon pontosnak kell lennünk mindig, minden körülmények között! (VV :)) - uhh tényleg mi lehet a VV-ben? Rég nem láttam már a villát)
Minden reggel ellenőrzi egyesével mindenkinek az útlevelét, (mivel a reptéren is így lesz), valamint két nyomtatványt mindig magunkkal kell hozni (most nem részletezem) egyesével lecsekkolja az órát a körmöket, frizurát és hogy a cipő ki van vikszolva! :)
Ja és fiúknál a napi rendszerességgel borotvált arcot! Hát én ezt 2 naponta teszem, mert nem tudom sűrűbben. Talán hozzá tudok majd szokni a napi borotválkozáshoz.
A szemem már jobban van, de ma még nem tettem be a lencsét. Nagyon időm se lett volna rá, mert reggel 7.04-kor felriadtunk, hogy ELALUDTUNK! 7 perc sétára van a reptér, ahonnan indul a busz a sulihoz, Reggel a 7.26-ossal kell mennünk. Nekem ebbe a 22 percbe belefért egy zuhanyzás és összepakolás valamint a kirohanás a reptérre. Éppenhogy elértük. Ha nem akkor sincs gáz, mert 8-ra kell beérni és 25 perc alatt be lehet sétálni, de azért jobb a 3 perces busz! :)
Tegnap voltam az Ebekában. Jól esett a kis séta.
Ma délelőtt 5 percig jégeső volt!!!!! :)
Talán egyenlőre ennyi! Holnap lesz az első nagy vizsga! 85%-nak meg kell lennie!
Jelentkeztem a Ryanair légitársasághoz légiutas-kísérőnek. 2011. április 5-én kezdődik Frankfurtban a 6 hetes gyakorlati képzés, majd a sikeres vizsga után a munkába állás. Ebben a blogban leírok mindent, ami velem történik, remélem aki hasonló pályát szeretne választani, szívesen olvassa az írásaimat.
2011. április 12., kedd
2011. április 11., hétfő
Rájöttem valamire...
Az a baj, hogy hamarabb elfáradok, mert nekem közben fordítanom is kell mind agyban, mind pedig papíron (az ismeretlen szavakat, kifejezéseket) viszont hosszabb időintervallumban maradok fent emiatt, tehát többszörösen nagyobb mennyiségű energiát igényel a szervezetem, de kevesebb pihenést, regenerálódást tudok biztosítani neki.
(Ejj ez az agymenet honnan jött???)
(Ejj ez az agymenet honnan jött???)
7. nap - 1 hete Hahn-ban
Tegnap előtt megkaptuk a reptéri crewcode-unkat, ez úgy néz ki, hogy a vezetéknevünk első 4 betűje és a keresztnevünk első kettő betűje.
Az enyém így: KISSVI lett!
Nem kaptuk meg a 2. doga eredményét. A mai szerintem jobban sikerült, ebben volt tippelős is.
Ma már az eddig vett anyagtól is kezdek besokallni, és a fél nap még hátra van.
Ami ma még pluszban zavar, hogy tegnap éjszaka tanulás közben elaludtam és így a szememben maradtak a kontaktlencsék. Hajnalban felkeltem kivettem, de azóta fáj, szúr a szemem. Az egyik lánytól kaptam egy kis adag szemcseppet, olyan élénkítő, frissítő hatású, azt használom. De most elég érzékeny.
A folyamatos fáradtság már kezd megszokottá válni, de most valahogy nem érzem valami jól magam itt. Szerintem elljött a holtpont, vagy valami ilyesmi.
Elterveztem, hogy délután, suli után elsétálok az Ebekába, mert ennyi kis mozgás és környezet változás már nagyon kell (a futás pl. nagyon hiányzik) és a hűtő is szinte teljesen kiürült.
Hát röviden ennyi eddig. Nagyon nehéz és fárasztó.

2011. április 10., vasárnap
5-6. nap
Pénteken este 8 körül elaludtam, szombat reggel 10-ig nyomtam az ágyat. 14 óra alvás egyhuzamban. Aztán hajnal 2-3ig tanulás, aztán csak forgolódás és másfél óra alvás után kelés, mert reggel már jönni kellett.
Mostmár 8-ra járunk, és kb. fél5 körül végzünk.
Ma megírtuk a tesztet. Hát nem volt sok idő rá és csak úgy kavarogtak az információk a fejemben. Nem tudom hogy sikerülhetett. Még nem javították ki. Szerdán írjuk a következő nagy dogát, aminek már tétje is van. Ahhoz hozzácsapjuk a mai holnapi és keddi anyagot is, csak hogy nekünk nagyon jó legyen. Tényleg semmi mást nem csinálunk, csak suli kb. 8 órán keresztül, tanulás kb. 12 órán keresztül és a maradék 3-4 órát töltjük tanulással. Legalábbis mi Dáviddal! (Mármint alvást akartam írni, de már álmunkban sem szakadunk el tőle. Tegnap este Dávid angolul beszélt álmában! :))
A spanyolok meg a portugálok egész nap pörögnek, dumálgatnak, röhögnek, stb, stb. Én nem tudom, hogy ők honnan és mikor merítik az energiát, mikor tanulnak, de valami nem stimmel velük.
És sokszor elég zavaróak is.
Holnap már el kéne mennem boltba, mert kezdek kifogyni, csak 30 perc sétára van az Ebeka, úgyhogy kb. másfél óra oda vissza. Az meg sok időkihagyás a tanulásból.
Elég sok minden változott már a Pesten tanultakhoz képest, majd valahogy eljuttatom Attilának a tanáromnak az új infokat.
Amúgy nagyon jó most az idő. másról nem tudok beszámolni. :)
Semmit nem tudok a világból, még TV-t sem nézünk. :)
Jó lenne futni esténként, ahogy otthon szoktam, de szintén nem fér bele minden nap, ha 1-2 órára kilépek a tanulásból. Tényleg nagyon kemény, nem tudnám semmihez sem hasonlítani az elmúlt 20 év alatt, amíg suliba jártam.
Ha esetleg valamelyik nap nem írok, lehet azért lesz, mert éppen nem működik a net. Az előbb elment, de most visszajött.

2011. április 8., péntek
4. nap - Első vizsga - sikeres vizsga :)
Megírtuk az első vizsgát, 87%-os lett (85%-tól van meg) 23 kérdés volt és 3-at rontottam.
De ez még a könnyebbik anyagrész volt.
Most ebédszünet van. Lehet este megiszunk egy sört, (először mióta itt vagyunk) a többiekkel, holnap egész nap tanulás, nincs suli, vasárnap egy sokkal komolyabb vizsga, de annak még nem lesz tétje. (Ha minden igaz.)
Nagyon fáradt voltam reggel, megint 3 órát sikerült aludni. Most, így dél körül már kezdek felébredni, nem tudom este mi lesz velem. Nem sokat eszem, nem vagyok éhes. :)
Ennél többet már nem tudok tanulni, nincs több időm és erőm naponta többre. De próbálok mindent megtenni.
Holnap nem biztos hogy írok, mert nem leszünk a suliban és csak itt van net!

2011. április 7., csütörtök
3. nap
Ma és holnap egy ír hölgy tart előadást arról, hogy hogy működik a becsekkolás, jegyvásárlás meg egyéb hasonló dolgok. Csak hogy még kevesebb idő legyen a vasárnapi dogára, ezekből az anyagokból holnap írunk. Nagyon boldog vagyok.
Még annyit, hogy kiderült a szobatársam a soproni egyetemen tanul és meg van keresztelve. Még ilyen véletlent. Összefújja a szemetet a szél. :)
Tegnap maratoni 11 órás folyamataos tanulást nyomtunk Dáviddal. Igaz ő fél órára lefeküdt aludni és volt boltban. :)
Na ennyi, lassan vége az ebédszünetnek.

2011. április 6., szerda
2. nap
Röviden:
10-re jöttünk, orvosi vizsgálat volt.
A szemem épphogy átment!
Délután már nincs semmi, úgyhogy több idő van tanulni.
Tegnap megkaptuk a Ryanair "bibliáját", hát mit mondjak...ha magyarul lenne is kemény lenne.
Horányi Özséb kommunikációs konyvéhez tudnám hasonlítani. (DUF-on ismerik.)
02.15-kor feküdtem le tagnap, elég sokat szótároztam.
Ma kaptunk az Eva-tól egy power pointos verziót az első anyagrészből, barátibb és tömörebb.
Megyek, mert lassan jön a busz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)