Jelentkeztem a Ryanair légitársasághoz légiutas-kísérőnek. 2011. április 5-én kezdődik Frankfurtban a 6 hetes gyakorlati képzés, majd a sikeres vizsga után a munkába állás. Ebben a blogban leírok mindent, ami velem történik, remélem aki hasonló pályát szeretne választani, szívesen olvassa az írásaimat.
2011. május 10., kedd
2011. május 9., hétfő
Eredmény
80% Szinte csak az idö miatt elmaradt másfél feladat pontjai hiânyoztak. Holnap sprintbe kell irnom.
Megírtuk a nagy vizsgát
Sajnos biztos, hogy nem sikerült, mert nem volt rá elég a 2 óra. Egy 22 pontos feladatot nem sikerült elkezdenem egy másik nagyot pedig félig írtam le. Így kb. 30-35 pontot biztos veszítettem, és maximum 20-at lehet, mivel 201 pontos volt a vizsga és 90%-nak meg kell lennie.
Ami idegesít, hogy tudtam is volna a feladatokat, talán kisebb hibákkal de szerintem meg lett volna a 90 %.
Így holnap újra kell írni. A múltkori javító vizsga nehezebb volt és kevesebb időt adtak rá, igaz meglett, de épphogy. Hogy ezzel most mi lesz...hát nem tudom.
Az volt a baj, hogy kb. 34-35 tesztes kérdés volt, amik nem voltak egyszerűek és fél órám ment el rá.
2011. május 8., vasárnap
Semmi extra
Végeztunk a suliban. Atvettuk a nehezebb dolgokat. Hajnalig tanulas mert kemeny es sokat lehet keverni. Reggel 9 kor kezdjuk,2 orank lesz rá. Az a baj hogy az nagyon kevés. Na hát hajrá.
2011. május 6., péntek
Közös ebéd a magyarokkal
Úgy volt, hogy lesz magyar nóta is, de sajnos nem találtam meg a gépemen, úgyhogy anélkül tartottunk egy jó kis ebédet.
Menü:
hideg tejszínes gyümölcsleves
pörkölt, nokedlivel és ubival
palacsinta
Menü:
hideg tejszínes gyümölcsleves
pörkölt, nokedlivel és ubival
palacsinta
Mi történt az elmúlt 3 napban?
Sajnos nem volt net a suliban, így nem tudtam írni.
Kedd-szerda-csütörtök gyakorlatoztunk. A suliban van egy Boeing 737-800-as géputánzat.
Ez úgy néz ki, hogy az első fele van meg a gépnek és a főbb dolgok találhatóak meg rajta és benne. Csináltam képet, de mivel tilos fotózni (mindenki fényképezett) és tilos bárhol megjeleníteni azokat ezért inkább nem töltöm fel, mert még véletlenül emiatt küldenek haza.
Első nap gyakoroltuk az L1 door (a bal oldali első ajtó) kinyitását és becsukását (komoly szabályrendszer van rá, hogy is kell csinálni, mivel nem egy átlagos szobaajtóról van szó), nagyon tetszik.
Aztán gyakoroltuk a bal oldali vészkijárat kinyitását és becsukását (ami a szárny felett található) és gyakoroltuk, hogyan kell eljárni abban az esetben, ha a pilóta inkapacitálódik (tehát eszméletét veszti)
Többek között el kell távolítani a panelról, meg kell bizonyosodni arról, hogy a légútja nyitott (a szájának nyitva kell lennie) a biztonsági öve feszes és fix, a háttámlája egyenes állásban van és fix, a kezei a „válli” biztonsági öv mögé vannak keresztben helyezve, stb. stb, majd a forward galley-be (az elől található konyharészlegbe) kell két léigutaskísérőnek helyeznie. Aztán ha a légzése normális elsősegély nyújtás és megfigyelés, stb. stb. ha nem normális arra is van pár fontos dolog. Ezt csak érdekességként írtam le.
Majd megcsináltuk a különböző eljárásokat, mi a teendő, ha evakuálni kell az utasokat, abban az esetben, ha több mint 5 perc van a leszállásig, ha kevesebb mint 5 perc van, valamint ha azonnali vészhelyzeti leszállást kell végrehajtania a pilótának. Külön szabályrendszer van a vízen landolásra és a szárazföldi landolásra. Ja és mindenki lecsúszott a felfújódó csúszdán, ami akkor lép működésbe, ha vészhelyzet esetén szükséges használni. Furcsa volt!
Szerdán két dolgot csináltunk: gyakoroltuk hogy kell mesterségesen lélegeztetni az eszméletlen utast. Próba babán gyakoroltunk. Ez úgy néz ki, hogy ha van egy eszméletét vesztett utas, akkor 3 légiutaskísérő kell ahhoz, hogy az ülésekből kiemelje és a folyosóra tegye. Az egyiknek tartania kell a nyakát és a fejét, ez a személy számol be, ő irányít. „one, two, three, lift” (1,2,3, emelés) Az ablak melletti ülésbe kellett ülnie annak, aki az eszméletlen utast játszotta. Mivel egy sorban 3 ülés van, ezért azon a 3 ülésen kellett keresztül emelni. A másik két légiutaskísérő két oldalról fogta, két kezüket az utas combja alatt fogták meg, másik két kezüket pedig az utas hátánál. Ülésenként kellett áthelyezni őt, majd a végén lefektetni a folyosóra.
Az újraélesztés pedig úgy működik, hogy ketten vagyunk az utassal, az egyik mellkasnyomást ad (nem tudom magyarul hogy mondjuk helyesen J) 30-szor a másik pedig egy maszk segítségével 2szer levegőt fúj az emberbe. És ez megy egymás után 30/2/30/2…
Utána pedig tüzet oltottunk. Volt egy kis konténer, minden fém volt benne és ki volt alakítva egy repülőgép kabinszerű helység. Ahol felgyulladt a tűz el kellett oltani. Értelemszerűen. 3 személy volt egyszerre a kabinban, de ennek is nagyon szigorú szabályrendszere van, hogy kinek mit kell csinálnia. Egyszer beégtem, (mármint nem meggyulladtam, hanem hülye helyzetbe kerültem) mert „The back up” voltam (magyarul nincs rá normális kifejezés) akinek segítni kell a Fire Fighternek (az a személy aki a tüzet oltja) és miután eloltotta a tüzet, a hamut egy Metal bar boxba (fém doboz) kell söpörnie (ebben az esetben nem volt semmi égett termék, mert gázrózsából jött a tűz) hőálló kesztyűt kell húzni és egy úgynevezett PBE-t (ez egy sisak, egy levegőgenerátor szerkezettel) kell a fejére húznia. Na ez a sisak csak a példa kedvéért volt nálunk, nem működött. A kesztyű is agyon volt használva, a sisakban alig lehetett látni, stb.)
Na én próbáltam ezt a fém dobozt kinyitni, de nem tudtam elfordítani a nyitókáját. Szerencsétlenkedtem 5 percig, közben a gyakorlatvezető tanárunk (erre a 3 napra jött még egy srác, aki segítette a tanárunk munkáját és végülis ő volt a főnök a 3 nap alatt) elvileg többször szólt nekem, hogy vegyem le a kesztyűt úgy egyszerűbb lesz, de ezt a sisakban nem hallottam. Egyszer csak ott állt mellettem és ordított a fülembe, hogy VEGYEM LE A KESZTYŰT!!! (angolul) Levettem, de úgy sem sikerült. Aztán kiderült, hogy alapból nyitva volt a doboz, csak a tetejét kellett volna felhajtanom.
Felnéztem és mindenki ott állt a csapatból a konténer bejáratánál és azon röhögött, hogy mit csinálok. Végülis megcsináltam.
És csütörtök. Próbálom röviden leírni, mert elég hosszú lett az előző két nap.
Egész nap tanultam az egyik magyar sráccal (amúgy minden este így megy) és este 9-re mentünk a Hahn reptérre Aircraft visit-re. Kaptunk Hi-Víz jacket-et. (ez az a fényvisszaverő, sárgás, zöldes „kukás mellény” ezt mindenkinek viselnie kell, ha a repülőtéren mászkál. Mármint ott, ahol a repülőgépek állnak. A miénk is marad, ha dolgozunk, fel kell venni (de csak amíg a gépre fel nem szállunk).
Megnéztünk mindent amit lehetett, a gyakorlat vezető tanár mondta, hogy játszunk.
Mindent megfogdostunk, ki-be kapcsoltunk, beszéltünk a mikrofonba, stb. Én voltam, aki leeresztette a gép beépített lépcsőjét. Nagyon tetszett. Erre is van egy szabály, mit hogyan kell csinálni. Röviden: kinyitod az ajtót, van pár gomb a bejáratnál, amiket nyomkodni, kell (megvan, hogy mikor melyiket) majd mikor a lépcső teljesen kint van, felvillan egy lámpa, utána teljesen kinyitod az ajtót, majd rögzíted két oldalról a lépcsőt a géphez. Ja ezt már a gépen csináltuk, tehát mikor pl. leszállunk és az utasok kiszállnak, az előtt kell ezt végrehajtani.
Amikor „nem játszottunk” akkor a tanár vezetésével minden fontos dolgot átnéztünk.
Éjfélkor végeztünk.
Péntek-szombat nincs suli, vasárnap van, de tanulni megyünk be a tanárunkkal és hétfőn írjuk a nagy tesztet.
Röviden és tömören ennyi!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





