Jelentkeztem a Ryanair légitársasághoz légiutas-kísérőnek. 2011. április 5-én kezdődik Frankfurtban a 6 hetes gyakorlati képzés, majd a sikeres vizsga után a munkába állás. Ebben a blogban leírok mindent, ami velem történik, remélem aki hasonló pályát szeretne választani, szívesen olvassa az írásaimat.
2011. május 22., vasárnap
Képek a kempingről
Itt laktunk az első héten. Már elköltöztünk innen, de a képeket gondoltam felteszem.
Jobbról a második volt a miénk. Viktorral és Erikkel laktunk benne. Egy kis konyhával volt felszerelve és két emeletes ággyal. Nyáron fiataloknak nagyon jó. A jobb oldali elsőben volt Domenico és Saira.Tele van fixen "odaépített" lakókocsikkal. Kis kertek vannak hozzájuk, előtér, meg minden. Nagyon pöpecül be van rendezve.
És ez a kilátás. Kb. fél perc sétára volt a házunktól. Nagyon szép.
Az emberke pont akkor kötött ki. Tetszik ez a kép!
Valamikor este 8-9 körül fényképezhettem. Már nagyon nincs is sötét éjszaka. Talán hajnal 2-3 körül van sötét, de akkor sem teljesen.
Ez a kép pedig a partól fotózva. A mi épületeink kb. jobb oldalon és előrébb vannak egy kicsit. Kb. 20-25 perc kocsival a reptértől ez a kemping.
Végre lakásban
Még nem a végleges, jelenleg kb. 10 napig egy nagyobb lakásban szállunk meg. Van itt cabin crew is, meg úgy mindenki. Saját szobám van, tök jó! És ezt is olcsón megkaptuk.
Remélhetőleg a másik lakás hamarosan kiürül és be tudunk költözni a végleges otthonunkba. Moss-ban vagyunk, (a másik lakás is ott van) ez kb. 15 perc kocsival a reptértől. Oslo kb egy óra busszal.
Végre tudok normálisan netezni a laptopommal, nem kell sétálni 150 métert a zuhanyzóig és nem egy 5 négyzetméteres lukban kell együttélnem másik két emberrel.
Mára vége a home standby-nak elvileg már ma nem hívhatnak be dolgozni.
Viszont reggel megint korán indulunk.
06.50-kor indul a gép Beziers-be Franciaorszgába és 09.40-re vagyunk ott.
Délután 1-re végzem is. Nem lesz másik út. Ez jó, mert hosszú út, nem kell annyira sietni, jobban oda tudok figyelni mindenre. A franciák alapból nem tudnak angolul, úgyhogy jól elmutogatunk egymásnak. :)

2011. május 21., szombat
Elso nap a munkahelyen
Eljottunk egy masik magyar albiba, kicsit ismerkedni es most tudok netezni.
Roviden.
Ma repultem eloszor hivatalosan, mint fizetett repules. Ez mar nem gyakorlat volt, ez mar elesben ment.
Kiderult, hogy Franciaorszagba Parizsba a Disneyland repterere repultunk eloszor.
Jo kis szulinapi repules volt.
Onnan vissza Ryggebe aztan Latviaba, Rigaba es vissza. Jo volt, csak a delutani repules alig volt tobb mint egy ora es nagyon gyorsan kellett eladni az enni inni valot. Nekem meg kicsit lassan megy es sok mindenre oda kell figyelni. wc tiszta legyen, ne legyen szemet, stb. stb. De nagyon jo. Csak sokat kell gyakorolni. Egyenlore ennyi. Elvileg lesz mar albink is eleg jo aron, kb., 340 euroert havonta mindennel egyutt. Az itt nagyon jo. fele annyi mint az atlagos. Ugyhogy jo kifogtuk.

2011. május 18., szerda
itt vagyok
na gyorsan irok par sort
egy kempingben szalltunk meg vasarnapig
net nincs csak a repteren tudok netezni
megvolt a ketto gyakorlati repulesem, atmentem azon is, igy szombattol hivatalosan is a ryanairnel dolgozom
igaz mar holnaptol, de ketto szabadnappal kezdek hehe
ja es pont a szuletesnapomon fogok eloszor dolgozni
egyenlore ennyi

2011. május 16., hétfő
2011. május 15., vasárnap
A hotel ahol lakunk
Jelenleg itt lakunk. Talán holnap már megyünk innen, bár eddig még nem tudom hova, de ez hosszútávon nem megfizethető.
Este fél 10-kor csináltam a képet. Éjfélkor még látszik a naplemente. A magyarok szerint pár hét múlva már nem is lesz teljesen sötét, furcsa. Észre sem veszem hogy éjfél van, mert még szinte süt a nap! :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)