2011. június 16., csütörtök

Irány haza

10.30-kor indulok Oslo-Gardemoren reptérről, Erik a finn srác elvisz kocsival. Busszal 260 korona lenne, így kb. 200-ból megúszom.
Aztán pesten délután fogorvos-látogatás, sajnos a bal bölcsességfogam már egy hete be van gyulladva. Kiműteni nem tudom, mert egy hét után vissza kéne mennem varatszedésre és csak 3 napot leszek itthon. Úgyhogy csak egy ínytisztítás lesz. Remélhetőleg pár nap múlva elmúlik a gyulladás. Aztán benézek a volt sulimba (Hammersmith) és go home. 12.55-re leszek a Terminál 1-en, ha valaki meg akar látogatni. :)
Pénteken bevásárlást terveztem és koccanok a gyomai ismikkel, aztán szombaton irány vissza. 13.25-kor indul a gép szintén a Terminál 1-ről.

19 megjegyzés:

  1. Szia! a Hammersmithhez jártál először?

    VálaszTörlés
  2. Igen, náluk kezdtem! Bocs, most vettem észre, hogy írtál a blogomra! Érdekel téged is a dolog?

    VálaszTörlés
  3. Szia Viktor!
    Én is irtam neked, de ezek szerint nem kaptad meg. Szóval örvendek hogy rá találtam a blogodra, szerintem sokaknak nagyon hasznos,és nekem is, mivel én is most végzem pesten a Hammerschmidt-nél a légiutaskisérő tanfolyamot.
    Kicsit furcsának tartom az egész úgynevezett interjura felkészitő tanfolyamot, ugyanakkor elmondják, hogy nagy követelményeket támasztanak az interjún a jelentkezőkkel szemben és persze...... ez mindenkinek szokott sikerülni, ....hát, ..nem tudom mire számítsak???!!!!
    Dolgoztam 1,5 évet külföldön, ugy hogy nagyjából nem lep meg az orrunk előtt elhúzott fizetéses mézesmadzag, amivel toborozzák az embereket. Minden külföldi cégnél van ilyen beetetés, ott is volt ahol én dolgoztam. Igazából nem tudtak nekem jó telephelyet javasolni. Egyszer azt mondták hogy menjek délre ott jó meg nyugis, de ott nem fogok pénzt keresni, meg sztrájkolnak, meg kevés a fizetés, és a kollegák furják egymást. Máskor Oslot mondták, igaz hogy hideg van és nagykabát kell mindig de a pénzed jobb...most akkor hova? Mondták hogy Brüsszel jó hely...de ott nincs felvétel...mert tümve vannak az állások, van aki azt irta egy topikban hogy unalmas esős hely.....
    Tudsz javasolni jó helyet? én igazán spanyolba mennék Alicanteba....vagy olaszba, de Róma állitólag nagyon rossz hely mert a kollegák rosszindulatuak és furják egymást...akkor most hova?
    és fizetésről tudnál valami ténylegesen reális dolgot mondani?...meg a kinti tanfolyamról?.... nagyon megköszönném.Úgy látom Te jól érzed magad....és ez a lényeg.
    légyszi irj ha van kedved,
    ( bocs de szeretnék névtelen maradni, elnézést kérek érte,)
    üdvözlettel: XY

    VálaszTörlés
  4. Hello!
    A Hammersmith jó nyelvi alapot tud adni és sok tanáccsal ellátnak, mire figyelj oda az interjún. Nálunk az interjúvoltató sietett, mert repült vissza, ezért mi ötössével mentünk be az elbeszélgetésre. Csoportos interjú volt. Előtte volt egy PPT-s előadás a Ryanairről és a Crewlinkről, majd egy teszt. Írni kellett egy fogalmazást. Két csoport volt. Én azt kaptam, hogy rosszul lesz egy utas a gépen és írjak egy jelentést az érkező mentősöknek. A másik csapatnak Budapestről kellett irni egy fogalmazást, miért repüljenek oda az emberek. Majd egy kb. 10 mondatból álló nyelvtani teszt volt, olyan behelyettesítős. Nem nehéz, de nem sok pontot lehet veszíteni. Én a Crewlinken keresztül tanultam Hahnban. Hát nem egyszerű. Nagyon nehéz és kemény az a 6 hét. De ha nagyon akarod és kitartasz, meg lehet csinálni. Ha már dolgoztál külföldön, akkor gondolom az angolod nem rossz. Na engem ez is eléggé hátráltatott a tanulásban. Nagyon sok az idegen kifejezés. Hahnban nincs net a szálláson csak a suliban, ezért nagy szótárt (a kicsi nem jó semmire) mindenféleképpen vigyél, vagy tölts le egy programot a telódra, gépedre. Ha androidos telód van, tudok ajánlani egy ingyenes progit, nagyon jó, angol-német-francia, szinte minden idegen szó benne van, ami kell.
    Kb. 300 euró elég költőpénznek Hahn-ba, ha nincsenek nagy igényeid. Amikor befejezted a sulit, kezdésként jó ha van nálad 1000-1500 Euró. Ez is attól függ, hogy hova kerülsz, mikor kezdesz dolgozni, mikor kapod az első fizut. Fizu mindig 10-én van.
    Bázisokról nem tudok semmit. Azt tudom, hogy most London Stansted és Brüsszel Charleroi repterekre lehet transzfert kérni, gondolom ott most hiány van. Oslo-Rygge egy külön téma. :) (Oslo kb. 60 km-re van Rygge-től amúgy.)
    Egyedül itt jár plusz 300 Euró alaptámogatás a drága élet miatt. Reggel, este már nincs vonat, tehát autó jó ha van, de nagyon segítőkészek a crew-k, hoznak-visznek, akinek kell. Bár most elvileg indul egy reggeli és egy éjszakai busz járat Mossból, csak nekünk. Moss kb. 10-12 km-re van Rygge-től, itt nagyon sok CCM lakik. Jó kis hely. Igaz hogy nagyon drága Norvégia, de mindenből meg lehet találni az olcsó de jó minőségű árut. Cigi 12-14 euró egy doboz, de Svédország nincs messze, ott olcsóbb, havonta egyszer általában kiutaznak az emberek bevásárolni. Én még nem voltam, de tervezem.
    Órabér: a repült óra után kapod, bárhol vagy 14.20, vagy 14.40 Euro nettoban. (Pontosan nem tudom.) És az első 6 hónapban 1200Euró támogatás a Ryanairtől darabokban. Egy év után lehetsz No1, az több fizu, de nagyobb felelősség is. Érdemes nagyon nyomulni, mutatni, hogy milyen jó vagy és szorgalmasan dolgozni az első egy évben (persze utána is) mert ha megkapjuk a Ryanair szerződést, az plusz fix 800 Euro havonta. Mivel a kezdetekkor nem a Ryanair munkavállalói leszünk, hanem pl. a Crewlinken keresztül kölcsönöz minket.
    Max 90 órát repülhetsz egy hónapban, 900-at egy évben. Kapsz 20 fizetett munka napot. Egy napra 60 Eurot fizetnek. A homestandby-októl függően (arra nem fizetnek, csak az airport standby-ra) 70-80 órád lehet egy hónapban, de ha olyan bázisra kerülsz, ahol nincsenek sokat, le tudod repülni a 90 órát is.
    Sajnos nem sok esély van, hogy arra a bázisra kerülsz, ahova kéred, általában oda tesznek, ahova kell ember. De egy próbát megér, ha küldesz egy levelet azután, ahogy sikerült az állásinterjúd.
    Csak kerülj be, aztán van lehetőség transzfert kérni bárhová.
    Én nagyon szeretem, még úgy is, hogy az angolom nem profi, de már most sokat tanultam.
    Talán ennyi, ha van kérdésed írj nyugodtan. Sajnos többen jelezték, hogy írtak nekem, de nem kaptam meg, nem tudom, hogy a blogon van e valami beállítás, ami esetleg blokkolja az érkező üzeneteket. Majd ránézek.

    üdv!

    VálaszTörlés
  5. Fizuhoz még hozzájön a gépen eladott kaja-pia 10%-a szétosztva a 4 crew között egy hónapban. Nálunk Rygge-ben ez nagyon jó, mert a norvégoknak minden olcsó a gépen, ezért sokat esznek-isznak a fedélzeten. :)
    Ez is lehet akár 2-3-400 Euró!

    VálaszTörlés
  6. Szia Viktor !
    Nagyon köszönöm a hosszú válaszlevélkét.
    Tényleg nagyon értékes tanácsaid vannak, köszönöm előre is.
    Szóval, Én tényleg szeretném ezt a munkát, mivel sajnos itt Magyarországon más lehetőségem nincsen 2 diplomával.
    Nagyon megijeszt viszont az hogy az első fizetésig élni kell valamiből ezt a pénzt azonban nem tudom összeszedni és előteremteni.1000-3000 euro az rengeteg pénz!.
    Tudom hogy kell kajára meg szállásfoglalásra....Tudom azt is , hogy egyéni szoc.probléma de hát ez van....iszonyú költséges már igy is a tanfolyam és a felutazás Budapestre teljes árú jeggyel.
    Szóval érdekesek lesznek a kint lét első hónapjai. Angliában dolgoztam előzőleg, ahol nem volt ennyi ráfordítandó költsége a kiutazásnak. Ez nagyon durva. Ráadásul a kinti tanf.-ra is valami depozitot kell fizetni állítólag, amit a legutóbbi órán közöltek velünk!.( 350 eu)
    A másik dolog, hogy bár középfokú C angolom van, azért a kinti 1,5 év után koránt sem érzem ezt elégnek.Persze a tanfolyamon vannak olyanok akik nagyon gáz angollal ülnek bent. Az elmúlt egy éve alatt mióta itthon vagyok tényleg nem beszéltem angolul és bizony érzem a hátrányát....szóval nagyon félek ettől az interjutól, mert szerintem azért kemény lesz.
    A fizetéssel kapcsolatban:
    Hát akkor tényleg nem igaz ez a 17,9 eu/óra ( állítólag van olyan telephely ahol ennyit fizetnek)...azt biztos egy másik bolygón fizetik :-)))...de tuti hogy nem a No.4-eseknek
    14 eu az mégsem 17.
    Szóval akkor téged is odatettek ahova ők gondolták. Csak azon gondolkodtam, hogy akkor meg minek kérdezik hogy hova akarsz kerülni?
    és tényleg olyan kemény feltételek vannak hogy ha a Pre-safety briefingen nem tudsz 3 biztonsági kérdésre válaszolni akkor nem repülhetsz aznap? ezzel ijesztgetnek! ez is elég gáz
    Meg az is , hogy- hogy fogok szállást találni az adott telephelyen( mikor azt állítólag már a gyakorlati képzésen közlik, ha a képzés után kb. két nap alatt munkába kell állni????
    Hogyan és kivel vagy hogy van ez????a reptéren mégsem alhatok? vagy igen?
    Ez is nagyon idegesit......
    Mikor lesz idő arra hogy lakást keressek?????
    Ne haragudj de igazán nem látom tisztán át ezt a helyzetet, persze ha már benne leszek valószinüleg könyebb lesz.
    sok sok kérdés amire nem tudom a választ és ezért stresszelek már előre.
    A másik:
    valamelyik topikon olvastam egy szintén magyar srác levelét aki szintén a Ryan airnál dolgozik, hogy ha nem adnak el pl egy parfümöt vagy órát, óriási lecseszés van a helyi "nagyfönöknél"...és kiderül hogy biztos nem dolgoztak jól!!!ez nem semmi.....nem lehet enni a trollei-ról mert az az utasoké....stb, stb.
    Olvastam egy igazán kiégett utaskisérő csaj topikját, ahol az utasokat Fos-nak nevezte
    ( pardon me)...szóval lehet jót is és sok rosszat olvani ezeken az oldalakon, kinek higyjen az ember?????
    Más:
    A füllel kapcsolatban: te hogy bírod a nyomás külömbséget?
    legutóbb a wizzairral repültem haza, és valami iszonyat szúró fájdalom hasogatta a fülemet leszálláskor, de csak akkor....nyeldekeltem, rágtam, ásítottam, de sajnos semmi nem használt. Tartok ettől is, hogy hogy fogom bírni ezt. A gégészeten mindent rendben találtak, mégis, nem tudom van e a légiutaskisérőknek erre valami spec. jó módszerük a felsoroltakon kivűl?
    mit lehet tenni a füllel????van valami ötleted?
    addig is jó utat és jó repülést kívánok, vigyázz magadra, és írj ha van egy kis időd, szívesen olvasom értékes soraid!
    Üdvözlettel: XY

    VálaszTörlés
  7. (Basszus a fél leveledre válaszoltam, amikor kitörlődött minden...ááááá! :))

    Na tehát: örülök, ha tudok segíteni akár neked, akár másnak aki olvassa amiket írok, tudom milyen nehéz a kezdet. Nekünk 1.000 Eurot kellett kifizetni 700 a szállásra és 300 a sulira. Lehet, hogy nálatok változik, de átlagban ennyi a kezdő összeg.
    Az angol problémádat is megértem, én is ebben a cipőben járok. Nálunk nagyon egyszerű volt az interjú, szidtam is őket Hahn-ban mikor éjszkákon át szenvedtem a manual felett, hogy inkább lett volna szigorúbb az interjúvoltató és mondta volna azt, hogy nem elég az angolom, mert nagyon szenvedtem. Aztán most már örülök, hogy mégis kijutottam Hahn-ba. Mosolyogj folyamatosan és emlékezz arra, amiket Attila tanított. Menni fog. A cégnek is érdeke, hogy minél több embert felvegyen...természetesen a pénz miatt! :)
    Aztán menet közben nagyon sokat lehet tanulni a nyelvet.
    A fizu: a "telephely" (mi bázisnak hívjuk :)) tehát a bázistól nem függ, hogy mennyi a fizud. Ha jól tudom minden bázison egyforma az órabér. Attól sem függ, hogy melyik pozicióban dolgozol No2-3-4 egyformán kapja a fizut. Nem is lehetne követni, mert mindig attól függ, hogy éppen hanyasként dolgozol, hogy kikkel repülsz együtt. Én egyre sűrűbben vagyok No3, mert sok az új nálunk, de pl. van egy magyar lány aki fél éve dolgozik a Ryanairnél és tegnap No4-ként repült, mert olyan CCM-ek lettek hozzá beosztva, akik régebb óta repülnek. Csak a No1-nak több a fizuja.
    Én mivel nem jeleztem, hogy hova akarok menni, ezért tudtam, hogy ők fogják eldönteni hova kerülök. Ha van elképzelésed, nyugodtan írd majd meg nekik, ha éppen arra a bázisra kell ember, lehet, hogy oda kerülsz.
    Az, hogy a briefing kérdések mennyire gázak, az bázis és No1 függő. Nálunk sok olyan No1 van, aki pl. nem mindig kérdez repülés előtt. Főleg, ha már sokat repültél együtt vele, ismer és megbízik benned, akkor nem mindig kérdez. Van aki rendszeresen kérdez, de nálunk nagyon segítőkészek. Ha megakadsz, akkor segítenek, tudják, hogy újak vagyunk. De pl egy másik ismerősöm Bergamoba került, a próbarepülésén 8 kérdést tett fel neki a No1. :)
    Idővel egyre egyszerűbb lesz, mert a tananyag nem bővül és egy idő után már menni fog kisujjból. (Már én is ezt várom, hogy menjen kisujjból.)
    Én a Hahn-i suli előtt már megtudtam, hogy Rygge-be megyek. Felvettem a kapcsolatot ottani magyar CCM-ekkel és segítettek a kezdetekkor. De itt nagyon nehéz szállást találni, mert szinte semmi nincs, ami közel lenne a reptérhez. Voltam már kempingben, hotelban, csöveztem más CCM-eknél, de itt nagyon segítőkész mindenki. Max 100-an vagyunk. (Most már az újakkal együtt.)

    VálaszTörlés
  8. A suli is fog segíteni, adnak információs anyagot, hol tudsz szállást keresni és szabadidődben neten rá kell állni a szoba-lakás keresésre. De mondom a legjobb az, ha fel tudod venni a kapcsolatot kinti CCMekkel.
    A lényeg, hogy közel kell laknod a reptérhez, max 1 órán belül be kell érned, ha homestandby-ról behívnak.
    Az, hogy mennyit kell eladni, szabályozva van. 2 eurónak kell lennie a fejenkénti költésnek a gépen járatonként. Nálunk ez szinte mindig megvan, mert sokat költenek a norvégok. Persze itt is van olyan járat, pl. németországba, ahol alig vesznek valamit. Hosszútávon persze ez nem jó, de nem tudsz mit csinálni. Ha az utas nem vesz semmit, akkor nincs fogyasztás. Troliról nem lehet enned, vagy ezt nem tudom hogy érted??? Ingyen nem kapsz semmit. Viszont venni vehetsz. Vagy ami olcsóbb, otthon megcsinálod a kaját és felviszed a gépre. Ott ha van szünet, megeszed.
    Miért írta valaki az utasokról, hogy fos??? Ez nem tiszta. Aki szereti és élvezi ezt a melót, az a rosszban is megtalálja a jót. Én nagyon szeretem. Szeretek beszélgetni az emberekkel, szeretek a pilótákkal dumálgatni, ha van rá idő. Néha bemegyek a flight deckbe, körbenézek mizu, stb. De minden bázison más és más a szokás. Minél kisebb a bázis, annál családiasabb, annál jobb a hangulat, mert sok embert ismersz.
    Végül a fülprobléma, hát néha nekem is kattog a fülem, mi azt szoktuk ajánlani, hogy fogd be az orrod, és kezd el a levegőt az orrodon keresztül kinyomni. Mintha kifújnád a levegőt, de befogod az orrod. Ez szokott segíteni. Ilyenkor kidugulnak a fülek. Nem tudom a fülszúráson mennyire segít, de más ötletem nincs. Sokat kell még nyelni.
    Az hogy kinek higgy, hát mint már írtam is, minden bázis más, mindenhol más az elvárás, mások az emberek. Nálunk ez a szitu, amit leírtam, szerintem az egyik legjobb bázis a "kis" hibáival együtt. Itt sok a magyar és a szlovák.
    Remélem segíthettem.

    VálaszTörlés
  9. Egy megjegyzés a fejenkénti 2 euro költésről: ez nem azt jelenti, hogy minden utasnak minimum 2 euro értékben kell vásárolni, hanem, hogy átlagosan legyen meg a minimum 2 euro költés. Pl. ha 1000 euro volt a bevétel és volt 120 utasunk, az azt jelenti, hogy 8,3 euro a fejenkénti költés. Remélem érthető. :)

    VálaszTörlés
  10. Szia Viktor!
    Most meg én jártam ugy mint Te :-), elszállt az egész irományom, úgyhogy kezdhetem előről
    Köszi az értékes infokat kezd most már - hála Neked -, a kép tisztulni erről az egész dologról.
    Iskolával kapcsolatban:
    amikor jelentkeztem a képzésre akkor akkor nekem Miklós az irodavezető azt mondta, hogy a kinti képzésért nem kell fizetni, illetve ugy kell majdan, hogy a 4 hónaptól a cég vonja le a rámforditott képzési költséget+ szállás., nyolc hónapon keresztül. A csoportban több munkanélküli is van....hogy tudnánk tehát secperc 2000 eurot összeszedni/ fő...ez nonszensz.
    Nagyon remélem, hogy tényleg van ilyen hogy a fizetésemből fogják levonni ....mert nem tudok nekik ennyi pénzt befizetni sajnos, mikor lassan kenyérre való sincs.Ez aggaszt egyébként a legjobban.
    Maga a munka szerintem is szuper, és szívesen csinálnám, mert érdekesnek, és uj területnek tartom. Az iskolában valószinűleg tényleg sokat kell majd tanulni, és azok a szakkifejezések a legütősebbek.Ezért már most tanulom ezeket interneten keresztül. Amíg Angliában dolgoztam,a munkahelyemen is részt vettem Safety, manual, and fire training melyeket elvégeztem, persze más munkakörben. Talán nem lesz olyan nehéz.
    Trolley:
    valóban, egyszerübb ha az ember otthon készit magának valamit, mintha ott vásárolna.
    Szeretnék egy olyan nyugodt kedves helyre kerülni ami barátságos légkörű és a kollégák rendesek egymással..ez nekem nagyon fontos....bár tudjuk hogy minden munkahelyen vannak "fúrógépek"
    Igen, azzal is egyetértek veled, hogy fontos jól dolgozni. Alapvetően megbízható, pontos és jó munkaerő vagyok, amit sajnos legutóbbi külföldi munkahelyemen egy THANK YOU SO MUCH-al, egy meleg kézszorítással honoráltak, de a jó munka jutalma nem látszott meg sem fizetésben sem morálisan), sőt ez még sok esetben hátránynak számított az angolokkal szemben, akik viszont hétszámra lógtag, és hanyag trehány munkát végeztek( tisztelet a kivételnek, mert azért az is volt)...én meg dolgoztam mint az igás ló napi 12 órában....( mások helyett is). Remélem hogy itt megbecsülik a jó munkaerőt és ez majd a fizetésben is meglátszik, és tényleg van olyan hogy ranglétra és tényleg rendesen megfizetik azokat akik letesznek az asztalra valamit.
    Más:
    Ez is uj info nekem, hogy az első 1 évben nem a Ryan air alkalmazottjai vagyunk, hanem egy kölcsön adó cégé. Ez durva, mert ez sem mondták el nekünk.
    Akkor viszont nem értem hogy mit takar az a Ryan air által irt előszerződés, amit állítólag már az interjú után megkapunk, ha felvettek????
    A füles dolgot köszi :-) ki fogom próbálni...egyelőre ennyi
    Jó utat,vagy ha szabad napod van, akkor jó pihenést és szép napokat Neked...
    Üdv : XY

    VálaszTörlés
  11. Ja ...még eszembe jutott, hogy megírnád hogy hol, található a neten az a CREWlink? szeretném megnézni,.... én is arról tanulnék
    előre is köszi
    üdv XY

    VálaszTörlés
  12. sziasztok:)

    Szeretnék tőletek segítséget kérni jelentkeztem a hammersmithhez stewardessnek érdemes a céggel foglalkozni?Mennyire kell erős legyen az angol.Biztos-e a munka stb....Köszönöm a segítséget Mesi

    VálaszTörlés
  13. Helló! Én most is a Hammersmith-hez járok, nem sokára vizsga, drukkolj! Fééllekk!!! :)..

    VálaszTörlés
  14. szia!en is a hammersmith/ez jarok es tul vagyok a zarovizsgan,de a regisztracional a Dalmacos felvetelire valo jelentkezesemet nem fogadtak el!tudna e abban valaki valaszt adni hogy van e ertelme odamennem a vizsga helyszinere ha visszautasitottak?mert az oktato azt monjda hogy ugy is lehet menni felvetelizni,de en ebben nem igazan hiszek!
    Hogy zajlik le egy ilyen felveteli vizsga?ismet kell az elejen regisztralni?tehat olyan is bemehet interjuzni akinek eppen olyan kedve van?

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!

    Rengeteg negatív vélemény van az interneten a Hammersmith céggel kapcsolatban. Én most jelentkeztem hozzájuk, az első interjú elég fura volt. Az az érzésem volt, hogy mindenkit felvesznek, aki odatéved, mindenkinek a csillagokat is megígérik. Azt mondták, hogy pont engem kerestek, milyen szerencse, hogy jelentkeztem, rengeteg lehetőségem van, én lennék a legjobb légiutas-kísérő stb.
    Kérdésem lenne olyanokhoz, akik már tényleg dolgoznak a Ryanair-nél. Tényleg garantálja a Hammersmiths a 3 éves munkaszerződét? Tényleg fizetik a teljes külföldi képzést, szállást, stb. ahogy ígérik? Miért éri ez meg nekik? Kivel kötök szerződést, ki lesz a munkáltató? Csaló a cég, vagy nem csaló? Akinek van már tapasztalata, kérem írja meg! Köszönöm

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok, és szia kedves Névtelen is!
    Én két éve tanultam náluk. Nem tudom hogy most pontosan mit garantálnak, milyen feltételekkel lehet elkezdeni a sulit, de az én tapasztalatom és mondhatom, hogy azok véleménye, akikkel együtt végeztem ott, pozitív. Egy olyan angol kurzust képzelj el, ami egy kicsit szakmai, betekintést nyerhetsz a repülés világába, tanulhatsz egy kis "Ryanair-es cabin crew ismereteket", ami sok előnnyel jár akkor, ha utána elmész egy Crewlink vagy Dalmac-os állásinterjúra, valamint a sikeres felvételi után elkezded a légiutas kísérő képzést.
    Nyugi, nem kamu, én tudom, mert voltam náluk.
    Egy dolgot azért érdemes tudni a Ryanair-ről, az egyik "legfapadosabb" cég a világon és náluk nem követelmény a top modell megjelenés. Ne értsd félre, nem azt mondom, hogy - röviden megfogalmazva - csúnya vagy :), (még így látatlanban is) de ha van két kezed, két lábad, átlagos testalkatod van és beszélsz egy közép szinten angolul, akkor bekerülhetsz a csapatba. Nagyon nagy cégről van szó, mindig keresnek embereket, bekerülni éppen ezért könnyű, viszont bennmaradni már más dolog. Azért oda kell figyelni meló közben, a késés, elalvás, stb. 1-2 alkalommal egy évben belefér, de rendszeresen már elég necces. Pl. nem fog miattad később felszállni a gép, mert pl Te tegnap este buliztál és nem tudtál felkelni! :)Behívnak helyetted mást Te meg kapsz egy nagy "fekete pontot", amiből nem jó ha sok van. De egy átlagos cég így működik, akár milyen tevékenységet végez.
    Szerződést te az állásinterjút végző céggel kötsz. Crewlink, Dalmac, Workforce. Úgy tudom jelenleg ez a három cég körvetít a Ryanair-nek. A Hammersmith hozzá tud segíteni ahhoz, hogy az angol nyelvű állásinterjúra fel tudj készülni, tudd, hogy mire számíthatsz, ha ödakerülsz és egy kis elméleti tananyagot is kapsz. Érdemes belekezdeni, nyugodj meg, nem átverés. Ha bármi kérdés felmerül, kérdezz nyugodtan! :)

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!

    Ma voltam a Hammersmith-nél, meglehetősen érdekes volt. Elém tettek egy szerződést, hogy még a tanfolyam elkezdése előtt írjam alá. Mondtam, hogy mielőtt bármit is aláírok, szeretném elvinni és megbeszélni a családdal, esetleg jogi képviselővel. Hirtelen megváltozott az addig vidám hangulat, kitépte a kezemből, összetépte és gyakorlatilag kidobott az irodából azzal, hogy ha ennyi idősen sem tudok önállóan dönteni, nem nekem való ez a munka. Erről ennyit. Tudom, hogy nem velem van a baj, hanem a szerződéssel. Nincs olyan szerződés, amit ne láthatna a jogászom. Tanulságos volt ez is.

    VálaszTörlés